2017. január 26., csütörtök

Negyedik helyezést ért el a magyar csapat a Bocuse d’Or döntőjében, a magyar hústál különdíjas!

bocusedorhungary.hu


A szerdai eredményhirdetésen a Széll Tamás vezette magyar csapat lett a negyedik, 

1565 ponttal, 16 ponttal lemaradva a bronzérmes Izland mögött. 
A második Norvégia (1600 pont), a nyertes USA (1644 pont) lett.

 Fantasztikus hír, hogy a magyar csapat által feltálalt hústál különdíjat kapott 
a Bocuse d'Or zsűrijétől. 
A zsűri különösen magas ponttal értékelte a magyar csapat teljesítményét,
 az íz és főzési technika / a tálalás / a földrajzi sajátságosság és eredetiség értékelése során.
 A lyoni döntő első versenynapján, rendkívül erős mezőnyben küzdő magyar csapat 
teljesítményének elismerése egyben kedvező nemzetközi visszaigazolás 
a magyar gasztronómia terén az utóbbi években tapasztalható fejlődésről is.
Az idén 30. születésnapját ünneplő, kétévente megrendezett gasztronómiai megmérettetés,a Bocuse d’Or zsűrije a magyar csapatnak ítélte a negyedik helyet. 
A verseny európai döntőjét korábban megnyerő Széll Tamásnak és csapatának most a világ minden tájáról érkező 23 élvonalbeli séffel és csapatával kellett felvennie a versenyt, és a nemzeti gasztronómiai sajátosságokra is hangsúlyt fektetve elkészítenie a rendelkezésre álló 5 óra 35 perc alatt a bresse-i csirkére épülő hústálat és a vegán tányértémát.
A magyar csapat teljesítménye különösen annak fényében egyedülálló, hogy soha egyetlen nemzetnek nem sikerült még ilyen rövid idő alatt ilyen hatalmas előrelépést elérnie. 
A 24 tagú mezőnyből számos ország már a verseny kezdete óta részt vesz a megmérettetésben, az éremtáblázat első öt helyezettje birtokolja az összes érem nagyjából négyötödét. 
Ezzel szemben Magyarország mindössze harmadik alkalommal indult a versenyen – 2013-ban Széll Tamás 10., Molnár Gábor 2015-ben 13. lett –, és több évtizedes hátrányt hat év alatt ledolgozva érte el ezt a kimagasló szakmai eredményt. 
Bár Magyarország még csak harmadszor vett részt a Bocuse d’Or világdöntőjén, idén, zsinórban harmadszor is a magyar csapat plakátja kapta a legtöbb közönségszavazatot. 
A győztes, a magyar erdő hangulatára épülő plakátot a Network 360 Reklámügynökség készítette Ruszthy Dávid art director és Sárosi Zoltán fotós közreműködésével.
Az eredmény nemcsak Széll Tamás és csapata – Szabó Kevin commis, Vomberg Frigyes coach, Hamvas Zoltán elnök és a felkészülést segítő Szulló Szabina –tehetségének és kitartó munkájának elismerése. Megerősítést jelent ez a helyezés a hazai alapanyagok, borok ugrásszerű fejlődésének és azoknak az erőfeszítéseknek is, amelyek a magyar gasztronómia terén történtek az elmúlt években. 
Magyarország a világdöntős helyezésével és az európai döntő tavalyi megnyerésével megkerülhetetlen helyet vívott ki magának Európa és a világ gasztronómiai térképén. 
Az elismerés újabb lendületet adhat annak a fejlődésnek, amely a hazai vendéglátást jellemezte a közelmúltban, és irányt mutat a magyar gasztronómia következő generációja számára is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése