2017. augusztus 20., vasárnap

XXII. Magyar Borok Útja Rallye



Idén XXII. alkalommal állnak rajthoz a magyar borok, tájak és gasztronómia szerelmesei a rendezvény keretein belül. A regisztráció adatai és jelenlegi állása szerint ismételten -ugyanúgy mint a korábbi években- mintegy 100 autóval indulunk neki az Etyeki és a Soproni borvidék kalandos felfedezésének. 

A rajtolás 2017. augusztus 25-én, pénteken Budapesten, a Csepel Pláza parkolójában reggel 8:00 órakor veszi kezdetét, melyre ezúton is sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. A mezőny innen az Etyeki borvidéket veszi célba, majd szombaton a Soproni borvidék következik.

A résztvevők kérése alapján - ahogyan öt éve is történt- szombaton este fogunk eredményt hirdetni Bükfürdőn, a Hunguest Hotel Répce Gold szállodában. Természetesen vasárnapi programokkal is készülünk, azonban a távolság miatt ezek „csak” ajánlott helyszínek lesznek.

Nem feledkezhetünk meg idén sem a partnereinkről, akik szakmai hozzáértése nélkül a rendezvény sokkal szegényebb lenne. Tekintettel a tényre, miszerint a borászat a magyar agrárium és ország marketing fontos része, így idén is együttműködünk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatallal. 
Ezért is kiemelt szeretettel és tisztelettel köszöntjük Süle Katalint, a NAK szóvivőjét és Zala Megyei elnökét, aki ebben az évben is elvállalta a rendezvény háziasszonyi teendőit.

A teljesség igénye nélkül szeretnénk megemlíteni a főbb segítőinket is, hiszen nélkülük nehezen jöhetne létre az idei rendezvényünk. Opel Magyarország, Aegon Biztosító, Porsche Hungária. Mindenkinek ismerősen csengő szavak ezek, mely szavak mögött komoly elkötelezettség áll hazánk irányában. Ezúton is köszönjük mindhárom kiemelt támogatónknak is a segítségét!


Azonban nem lehet Magyar Borok Útja Rallye közlekedésbiztonságra való felhívás nélkül. Rengeteg segítséget kapunk és kaptunk is az Autós Nagykoalíciótól, Knezsik István személyében, valamint Komáromi Endre nyugalmazott rendőr ezredes jóvoltából is. Amint Knezsik István barátunk sokszor elmondja: „Aki reggel elindul, az este egészségben érjen is haza!” - természetesen idén is ebben a szellemben állunk rajthoz. Komáromi Endre ezt sokadszor is azzal egészítheti ki, hogy a korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesz szondáztatás, sebesség ellenőrzés és egyéb közlekedési ismeretek tesztelése is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése