2017. október 3., kedd

Tatai Róbert (23) lett a Séfe Séfe! Az ifjú szlovákiai szakács nyerte meg a TV2 gasztro-tehetségkutató műsorát.

                                  Tatai büszkén mutatta a kiérdemelt díjat / Fotó: TV2


A péntek esti döntőben már csak hárman küzdöttek a kitüntető címértCzifra Zalán, Szendrei Bence és Tatai Róbert. Végül a kétórás munka után Robi menüje győzte meg leginkább a zsűrit, övé lett a 10 millió forintos főnyeremény, valamint egy háromhetes szakmai továbbképzés lehetősége a franciaországi Paul Bocuse Intézetben.

– A legelején még nem hittem, hogy én nyerek majd. A legjobb tizennyolc közé kerülés volt a célom, majd utána hogy egy-két adásban még szerepelhessek – árulta el Tatai. – Azonban amikor már a legjobb nyolc körül jártam, bennem volt, most már muszáj nyernem! Amikor Ördög Nóri kimondta a nevemet, igazából fel sem fogtam, mi történt.

Tatai Róbert a feketék, vagyis Wolf András csapatának tagjaként nyerte meg a játékot. A séf kimondottan büszke a fiúra.
– Robi nagyon megérdemelte a győzelmet. Nemcsak a döntőben nyújtott teljesítménye, hanem az egész verseny alatt tapasztaltak miatt. Az a kiegyensúlyozottság, amit mutatott, szerintem elenged­hetetlen egy ilyen sikerhez – dicsért a séf. – Tehetséges, céltudatos srác, nagyon jó ízérzékkel. Beérett a munka, nagyon büszke vagyok rá.
A fináléban Tatai Róbert menüje győzte meg a szakmai zsűrit, így ő lett a TV2 show-jának győztese / Fotó: TV2
A fiatal szakács már el is kezdte tervezni a háromhetes lyoni utazását. Sőt az is kiderült, a képzést mindenképpen franciául végezné el, ugyanis korábban már dolgozott arra, így beszéli is a nyelvet. A 10 millió forintos nyereménynek is megvan már a helye.
 Egyelőre félrerakom, a jövőben különböző külföldi utakra mennék belőle, nagyobb éttermekben vennék részt további képzéseken – mesélte Tatai, aki a fődíj mellett jó barátot is nyert riválisa, Szendrei Bence, azaz Sandokan személyében.
Róbert azt is elárulta, a műsor végeztével néhány napot pihenne, majd heti egy-két napot egy budapesti étteremben dolgozna. Egyelőre azonban nem akar Magyarországra költözni, elégedett jelenlegi munkahelyével.

Serpenyőzött marhahátszín répapürével és mangalicacsipsszel A'la Tatai
Serpenyőzött marhahátszín répapürével és mangalicacsipsszel / Fotó: TV2
Hozzávalók:
80 dkg marhahátszín
10 dkg füstölt mangalicatarja
50 dkg sárgarépa
30 dkg vaj
só, rozmaring
A marhahúst megtisztítom és megformázom, sózom és megforgatom apróra vágott rozmaringban. Forró serpenyőben megkérgezem, majd 180 fokos sütőben 5-7 percig sütöm, utána pihentetem, de tálalás előtt még egyszer megpirítom vajon. A répát feldarabolom, megfőzöm és fűszerezem. Amikor megpuhult, leszűröm és a hideg vajjal összeturmixolom, végül átnyomom egy szűrőn, hogy sima pürét kapjak. A vékonyra szelt mangalicasonkát 2 ­szilikonlap között 180 fokos sütőben 10 perc alatt kiszárítom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése